Debreceni Szemle - Ismertetés a Debreceni Szemléről
Debreceni Főiskolai Lapok - Ismertetés a Debreczeni Főiskolai Lapokról
Az Egyetem - Ismertetés Az Egyetemről
Magyar Exlibris - Ismertetés a Magyar Exlibrisről
Régi Okiratok és Levelek Tára - Ismertetés a Régi Okiratok és Levelek Tára
Tiszántúli Figyelő - Ismertetés a Tiszántúli Figyelőről
Ismertetés a A Városról
A bethleni konszolidáció teremtett kedvező feltételeket ahhoz, hogy 1927-ben Debrecenben a már kialakult tudományos intézményrendszer (főiskola, múzeum, egyetem, tudományos társaság) szellemi tőkéjére alapozva meginulhasson a kor tudományos színvonalán álló helyi folyóirat, a Debreceni Szemle. A egymást követő hónapokban felváltva megjelenő társadalomtudományi illetve természettudományos számokat Hankiss János és Millker Rezső egyetemi tanárok szerkesztették.
A város vezetése teljes mértékben magáénak érezte és támogatta a folyóirat ügyét, amely mögött ott állt a debreceni egyetem és a főleg egyetemi tanárokból alakult tudományos társaság. A szélesebb hatókör igénye tette indokolttá viszonylag magas példányszámban való közreadását.
1927. márciusától, az első szám megjelenésétől 1944. augusztusáig 19 számot adtak közre.
A Debreceni Szemle szerzői elsősorban debreceni egyetemi oktatók, középiskolai tanárok, szakírók, vidéken dolgozó értelmiségiek, néhány országos hírű tudós, író.
Külföldi szerző csak elvétve jelentkezett. A helyi és külső szerzők egy szűkebb csoportja rendszeresen közölt tanulmányokat, cikkeket, recenziókat és tudományos híreket. Ehhez a szűkebb csoporthoz tartoztak maguk a szerkesztők, továbbá Hankó Béla, Hoffer András, Kanabé Dezső, Kardos Albert, Márton Béla, Soó Rezső, Szilády Zoltán, Szondy György, Zsigmond Ferenc, valamint a tudományos pályáján akkoriban induló Berényi Dénes (meteorológus) és Mendöl Tibor. A környék vidéki értelmiségét képviselte Igmándy József és Molnár József. Távolabb élő szakírók közül csatlakozott Gaál István és Kolosváry Gábor.
Az állandó munkatársak többsége természettudományos érdeklődésű volt, rajtuk kívül Anghy Csaba, Aujeszky László, Dávid Lajos, Dudich Endre, Koch Sándor, Ökrösi Pál Zoltán, Rapaics Raymund, Sághy Ferenc, Straub János, Tasnády Kubacska András írtak a természettudományos számokban. Sajátos módon a néprajzi cikkeket is itt publikálta Bátky Zsigmond, Györffy István, Kiss Lajos, Szücs Sándor és itt jelentek meg Beke Ödön természettudományos vonatkozású nyelvészeti írásai is.
A cikkek főleg az állattan, növénytan, földrajz (vele összefüggésben a néprajz), továbbá a meteorológia, kisebb mértékben az egészségügy és az orvostudomány, a mezőgazdasági tudományok valamint a kőzettan kérdéseivel foglalkoztak. A matematika, fizika, kémia tárgyköréből ritkán jelent meg közlemény. A tudományos értékelések mellett a Vegyesek rovatban rendszeresen közöltek rövid híradásokat a természettudományok fejlődéséről, újabb eredményeiről, a technika egykorú vívmányairól, tudományos-fantasztikus elképzelésekről.
Az apró cikkek szakszerűen és közérthetően közvetítették az új ismereteket. A természettudományi sorozat legfőbb értékét a tiszántúli vonatkozású leírások képviselik, más természettudományos közlemények egy része ma már csak tudománytörténeti szempontból értékelhető.
A folyóirat nagyobb terjedelmű részét a szellemtudományi (társadalomtudományi) sorozat alkotja, amely átfogóbb képet nyújt a kor tudományos és kulturális kérdéseiről. Fő területe a magyar- és világirodalom, az irodalomtudomány történeti és elméleti kérdései. Klasszikus irodalmi értékek mellett a vizsgálódás tárgya a modern hazai és külföldi irodalom, fokozott figyelmet szenteltek az országhatáron kívül eső magyar irodalomra. Az irodalommal foglalkozó írások szerzői: Hankiss János, Kardos Albert, Szondy György és Zsigmond Ferenc mellett Getlőtei Jenő, Gulyás József, Jausz Béla, Oláh Gábor, Papp Károly, Péterffy László.
A történettudomány köréből őskori régészeti leletek ismertetése, középkori és újkori magyar történelmi kérdéseket tárgyaló tanulmányok, az ókorra vonatkozó és legújabb kori világtörténeti eseményekről szóló cikkek mellett a helytörténeti kutatások eredményei is helyet kaptak. A már ismert történettudósok: Divéky Adorján, Rugonfalvi Kiss István, Roska Márton, Zoltai Lajos mellett jelentkezett a fiatal történész generáció több jeles képviselője: Balogh István, Szabó István, Varga Zoltán. A filozófiai problémákat tárgyaló tanulmányok közül Nagy József pécsi és Tankó Béla debreceni professzorok filozófiatörténeti valamint Pongrácz Sándor írásai és a pszichológia területére átvezető, a freudizmus bírálatával foglalkozó Boda István cikkei említésre méltóak.
A folklór témájú néprajzi cikkek szerzői Honti János, Lajtha László, palotai Gertrud, Szendrey Zsigmond írásai időtállónak bizonyultak.
A jogi témák részben az oktatás, részben a politika kérdéseihez kapcsolódtak. A szűkebben vett jogelmélet és joggyakorlat tárgyköréből Bacsó Jenő, Flachbart Ernő, Marton Géza és Nizsalovszky Endre írásai figyelemre méltóak. A politika mint tudományos téma jelentkezett a folyóiratban.
Számos tanulmány jelent meg a művészetek területéről, elsősorban a képzőművészet és zene elméleti, aktuális és történeti kérdéseiről, de található építőművészettel, színházzal, tánckultúrával foglalkozó közlemény is.
A külföldi forrásokból származó magyar vonatkozású anyagot a Hungarica rovat közölte, az ilyen természetű közlendőket a sorozat szerkesztője és a külföldi ösztöndíjasok gyűjtötték.
Az új könyvek számára fenntartott rovat több, mint négyszáz recenzió jelent meg, ezek a folyóirat munkatársainak széleskörű érdeklődését, gyors reagáló készségét és imponáló szakértelmét tükrözik - nagy jelentőségük volt az egykorú tudományos szakirodalmi tájékoztatásban.
A Debreceni Szemle értékét ma nem elsőben a hasábjain publikált tudományos eredményekben látjuk, hanem abban a törekvésben és módszerben, amelyet a tudományos ismeretek népszerűsítésének szolgálatába állított. A folyóirat a két világháború közötti progresszív művelődéspolitikai eszme és szemlélet produktuma, amely elutasította a faj szempontú nép- és történetkutatást, a német befolyás ellensúlyozására szélesebb nemzetközi kitekintést adott, a nemzeti múlt és kultúra hagyományaiba kereste a lendítőerőt, helyet adott ellentétes nézetek egyeztetésére. Nagy érdeme, hogy olyan szellemi műhelyt teremtett, amelyből kiemelkedhetett a későbbi magyar tudományos élet számos kiválósága.
1912-ben a Debreceni Főiskolai Lapok 54. évfolyam 8-10. számának mellékleteként megjelent egy repertórium.(Repertórium a Debreceni Főiskolai Lapok 1857/58-1911/12. évfolyamaihoz. Adalékok a Debreceni Főiskolai Lapok történetéhez. A "Főiskolai Magyar Irodalmi Önképző Társaság" megbízásából szerkesztette Koós Elemér. - Debrecen, 1912. 64 p.) Ennek bevezető soraiban a szerekesztő - Koós Elemér - röviden vázolja a diáklap megszületésének körülményeit és mindazt ami évtizedek múltán szükségessé tette az "egybegyűjtést". "Régen élt a főiskolai ifjúságnál a vágy, hogy szabad lenne neki - mint 1848 előtt volt - bizonyos összejöveteleket tartani, hol önmagok készítette munkák felolvasása, bírálat stb. által az értelem fejtetnék, az ösmeret öregbíttetnék, az ízlés nemesíttetnék."
Ez az óhaj azonban sokáig nem teljesülhetett. Végül 1857-ben az ifjúsági könyvtár felügyelő tanárának bíztatásán és támogatásán felbuzdulva a diákok kinyilvánították "... az egész ifjúságra kiterjedő Önképezde felállítása iránti óhajtásukat ..." A tanári kart sikerült megnyerni és a hamarosan megkapott engedély birtokában "... a nekik adott jognál fogva, siettek az ifjúságot fölhívni az önképezde megalakítására. Ez szép számmal engedett a felhívásnak ..." Így szól Szeremlei Mihály az önképezde megalakításáról az 1857. évi jegyzőkönyv elejére tett "Emlékezetnek okáért" cím alatt.
1857-ben tehát megalakult a Magyar Irodalmi Önképző Társaság. Első rendes gyűlésének jegyzőkönyvében azt olvashatjuk, hogy az elnök egy indítványt olvasott fel, miszerint "szerkesztetnék egy heti lap, mely az önképezde közlönye lenne..." A hetilap ezt a címet kapta "Heti Közlöny". Első száma 1857 november 30-án jelent meg. A lapot 1898-ig kézzel írták "mert nyomdafestékre nem tellett". 1898-ban aztán már a nyomdából került ki az első szám, egyszersmind megváltoztatván a lap címét is "Heti Közlöny" helyett "Debreczeni Főiskola Lapok" címet írván a lap homlokára. A Koós Elemér által szerkesztett repertórium megjelenéséig ötvennégy esztendő telt el, s ez különösen egy diáklap életében igen nagy, idő. Ezután még két évig élt a lap, majd 1914-ben ávette szerepét az új debreceni egyetem új diáklapja Az Egyetem.
A "Magyar Irodalmi Önképző Társaság", vagy ahogy akkoriban nevezték az "Önképezde" sok kedves kincsnek jutott a birtokába, sokakat kibocsátott, akik később büszkeségeivé váltak. Ahogy Koós Elemér írja bevezetőjében: az egykori diákok közül ... "vannak honatyák, akik hazafiságot, lelkiismeretességet és ambíciózus munkásságot itt tanultak, ... vannak kiváló tudósok, ... vannak akik hívek maradtak az ifjúkori Múzsához, ... vannak, akik számára már készen van a Pantheon a nemzet szivében, ... vannak akik még most törtetnek előre ... és vannak korán elsiratottak is. A nagyok életében ... a legérdekesebb megállni a forrás feltt, ott, ahol egy költő, vagy tudós pályája kezdődik s megállni a tengerbeszakadásnál ott, ahol egy nagyszerű életpálya a halhatatlanságba, az örökkévalóságba torkollik."
A Debreceni Főiskolai Lapok sajtó- és irodalomtörténeti jelentőségént túl repertóriumának újbóli összeállítását és közreadását az is indokolja, hogy Koós Elemér mukája ma már gyakorlatilag hozzáférhetetlen. Tudomásunk szerint közgyűjteményben egyetlen töredékes páldánya található az Országos Széchenyi Könyvtárban.
E diáklap jelentősége nemcsak a századforduló Debrecenének társadalmi élete, hely- és irodalomtörténete szempontjából kiemelkedő. Az egykori önképzőköri dolgozatok, díjazott pályamunkák, szépírói szárnypróbálgatások hajdani diákszerzői közül nagyon sokan a magyar irodalmi és közélet jelentős személyiségeivé váltak, többségük nevét később a debreceni egyetem kiváló tanárai között találjuk.
"A debreceni kollégiumban sok nagy életpálya kezdődött, sok apró csermely duzzadt a "Heti Közlöny" félszázados futása alatt folyammá. A hajdani "Önképezde" irodalmi lapjában sok olyan írás van, amely másutt nem található, ami ereklyének számít... Ez tette szükségesség az egybegyűjtést... A kincstartó számadása ez a talentumokról."
A ma már kevés helyen hozzáférhető, ezért fokozottan védett lapnak és repertóriumának digitalizált változatával reméljük még szélesebb olvasóközönség számára tudjuk hozzáférhetővé tenni ezt a jelentős debreceni diáklapot.
A debreceni sajtó történetének egyedülálló vállalkozása az 1905. októberében indított folyóirat, amely alcíme szerint "Havi folyóirat az irodalom és történelem köréből". Létrejötte összefüggött a történeti kutatások, gyűjtemény- és múzeumalapítások terén a XIX-XX. század fordulója körül jelentkező amatőr kezdeményezésekkel.
Alapítója Dr. Kardos Samu, jónevű debreceni ügyvéd, aki kora ifjúságától eljegyezte magát a történelemtanulmányozásával, kutatásával. Jelentős magángyűjteménnyel rendelkezett, történeti kutatásainak eredményeit publikálta, legismertebb műve "Wesselényi Miklós élete és munkái". Könyvében megtalálható a felhasznált iratok teljes jegyzéke, de e források publikálására más lehetőséget kellett keresnie, ezért a Budapesten megjelenő Történelmi Tár c. forrásközlő folyóirat mintájára, önálló vidéki fórum megteremtésére tett kísérletet. A folyóirat megindítását Debrecen város törvényhatósága is támogatta.
Az első négy számot Ujhelyi Géza és Zoltai Lajos főmunkatársak közreműködésével szerkesztette Kardos Samu, 1906. februárjától bekapcsolódott a szerkesztésbe Darnay Kálmán is. Közülük egyedül Zoltai Lajos tekinthető hivatásos történésznek, aki levéltárosként, majd a Városi Múzeum tisztviselőjeként vált Debrecen történetének máig legelismertebb kutatójává. Ujhelyi Géza közreműködött Kossuth Lajos iratainak sajtó alá rendezésében, polgári foglalkozását tekintve vasúti főtisztviselő volt.Darnay Kálmán, a sümegi múzeum alapítója eredetileg kereskedő volt. A szerkesztő mindent megtett a folyóirat sikeréért, debreceni és vidéki szakembereket gyűjtött köréje, akik rövid egy esztendő alatt több, mint kétszázötven tanulmányt, adattári közleményt, ismertetést küldtek be. Nem csak az igényes amatőr történészek számára nyújtott publikálási lehetőséget, a munkatársak között található Oláh Gábor, Zoltai Lajos, Barcsa János, Kardos Albert, Kardos Samu, Révész Kálmán, Csűrös Ferenc, Ujhelyi Géza, Darnay Kálmán, Hatos Tivadar, Szinyei Gerzson, Vámbéry Ármin, Gáspár Bernát, Magasházy Béla, Milesz Béla, Kelemen Gábor, Bányay Elemér, Versényi György, Dvortsák Győző, Petrovay György, leszih Andor, Lengyel Miklós, Dongó Gyárfás Géza, Mihály János neve.
A folyóiratban megjelent írások közül különösen figyelemre méltók a Debrecen történelméről szóló cikkek, levéltári adatközlések, , mint "A szabad királyi rangra emelt Debrecen életének első esztendeiből" - "Debrecen a szécsényi országgyűlésen" - "Debrecen város lakossága foglalkozási ágak szerint a XVIII. század végéig" - "Régi helynevek a debreceni Csereerdőn" - "Tanuk kihallgatása a Lorántffy-árvák Debrecen vidékén feküdt jószágai bizonyításához 1615-ből" - Zoltai Lajos tollából. Barcsa Jánostól "A pátenskori gyűlés a debreceni Kistemplomban, 1860. jan. 11-én". Kardos Samu közleményei közül: "Kossuth Lajos Debrecenben kelt nyílt rendeletei".
Más tárgyuak közül a sárospataki főiskola történetéről Szinyei Gerzson, Máramaros vármegye ősi nemesi családairól Petrovay György, Hajdúböszörmény szerepéről a szabadságharcban Kelemen Gábor munkája, továbbá a Borsod-Miskolci Múzeum gyűjteményéből forráspublikációk Leszih Andortól, Borsodvármegye Levéltárából Magasházy Kálmántól és a tiszafüredi Városi Múzeum levéltárából Milesz Bélától.
Igen jelentős a Kardos Samu kutatómunkája során összegyűjtött, részben magángyűjteményét képező történeti forrásanyag közreadása: Ujfalvi Sándor emlékiratai 184--ből, báró Jósika Miklós kiadatlan levelei, a széki gróf Teleki család históriája 1609-1839-ig (Szász Péter marosvásárhelyi professzor kiadatlan kézirata alapján), Wesselényi Miklós ifjúkori napló-feljegyzései és kiadatlan levelei, Kossuth Lajos budai fogságából szüleihez és védőjéhez írott levelei. Más régi írók és államférfiak leveleit nemcsak saját gyűjteményéből, hanem például Tóth András szobrász (Tóth Árpád édesapja) levelesládájának értékei közül publikált. Az irodalmi vonatkozású közlemények közül kiemelkedik Oláh Gábor: Jókai és Debrecen c. tanulmánya, de említést érdemel Bányay Elemér: A Toldi trilógia az irodalomban c. írása valamint Fáy András kiadóiról írott cikke, továbbá Kardos Albert : Csokonai-kultusz régi versgyűjteményekben és Ismeretlen Kazinczy-levelek c. közleménye, valamint Lengyel Miklós Tompa Mihályról szóló írásai, Lévay Józseftől egy hozzá intézett Tompa Mihály-levél közlése, Versényi Györgytől a fiatalon elhunyt erdélyi költő, Szentiváni Mihály életrajza, Toldi Ferenc kisebb kiadatlan írásai és Tóth András gyűjteményéből egy ismeretlen Szenrey Júlia-levél.
A folyóirat rendszeresen ismertetett könyveket és folyóirat szemlét is adott, az utóbbit általában Zoltai lajos írta. Mindössze egy esztendeig sikerült megjelentetni a Régi okiratok és Levelek Tárát, jóllehet a munkatársak nem fogadtak el honoráriumot, a kiadás költségei mégis meghaladták a kiadó-szerkesztő anyagi lehetőségeit, s miután nemcsak a támogatás, hanem az érdeklődés sem volt a remélt mértékű, 1906. októberében, a 2. évfolyam 7-8. számával megszünt a folyóirat. Valójában mindössze 9 füzet jelent meg, gezdag tartalommal, de pártolás hiányában nem válhatott országos jelentőségűvé, habár egyes közleményeire később is hivatkoztak a történetírók.