CSOKONAI LAPOK
Az első debreceni szépirodalmi folyóirat, a Csokonai Lapok 1850. július 3-án kezdte rövid pályafutását. Az elnyomatás legsötétebb időszakában rendkívül jelentős politikai és irodalmi vállalkozásnak tekinthető megindítása.
Két fiatal debreceni író, Oláh Károly és Orbán Pető
alapította. Hetenként kétszer, szerdán és szombaton jelent meg, előbb 400, majd
300 példányban. Előfizetési díja fél évre 5 ezüst forint volt, vidékre küldve 5
forint 45 krajcár. A nyomdai munkálatokat a Városi Nyomda végezte. A lap mérete
28x22 cm, egy-egy szám terjedelme 8 lap volt, kéthasábos szedéssel.
A fejlécen, sötét alapon (egy szóba írva) a cím,
alatta az alcím: Szépirodalom és társas élet közlönye. A beköszöntő szerint a
folyóirat célja Csokonai Vitéz Mihály emlékének ápolása, a magyar nyelv és
irodalom, főleg a népies költészet művelése valamint a hazafias érzelmek
ébrentartása és a társadalom nevelése.
A szerzők sok tehetséges, s részben még ma is ismert
írót nyertek meg munkatársnak. A fiatal írógárda tagjai voltak többek között
Balkányi Szabó Lajos, Bulyovszky Gyula, Lévay József, Révész Imre, Szász
Károly, Szűcs István.
A versek és elbeszélések mellett minden számban
találhatók helyi, fővárosi és vidéki hírek. A politikai tartalmú híradásokat az
akkoriban igen népszerű allegória-stílusban fogalmazták.
Irodalomtörténeti értékét elsősorban az adja meg,
hogy Arany János szabadságharc utáni első költői megnyilvánulását "A
lantos" című versét a Csokonai lapokban olvashatta a közönség. Itt jelent
meg a "Bolond Istók" első 99 strófája is. Petőfi Sándor hagyatékából
"A huszár" című versét közölték.
Sajnálatos, hogy ennek a bátor "izzó
hazafiassággal szerkesztett" lapnak a megszűnését nem a cenzúra
szigorúsága, hanem a közönség érdektelensége okozta. Harmadik számát
betiltották ugyan, de áttekintve három hónapos működését, megállapíthatjuk,
hogy betöltötte hivatását: az abszolutizmus elleni nemzeti mozgalom egyetlen –
rövid életű – orgánuma volt. A Csokonai Lapokban megjelent irodalmi művek
művészi értékén túlnőtt azok politikai jelentősége.
Utolsó száma 1850. október 5-én jelent meg.
Korompai Gáborné